A DKKA SE U16-os csapata Egejuru Kovács Adrienn vezetésével az U18-as korosztályban szerepeltek. Az elsődleges cél a tanulás és a tapasztalatszerzés volt. Idősebbek ellen játszottak szépen szerepeltek ami még a helyezésen nem mutatkozott meg de a későbbiekben ezt biztos kamatoztatni tudják és előnyükre fog válni.
Megkértük vezetőedzőnket néhány mondatban értékelje a tornát :
Úgy alakult, hogy az erősebbik Pécs és Kozármisleny csapatával kerültem egy csoportba. Kicsit tartottam attól, hogy mivel fiatalok vagyunk meg fogunk ijedni, de rácáfoltak a csajok! Bátran , fegyelmezetten játszottunk ! Amit kértem azt láttam végre viszont a pályán. Azért voltak még hibáink , ennek számát kell csökkentenünk. De összeségében elégedett és nagyon büszke vagyok a csapatomra annak ellenére hogy utolsók lettünk , mert a teljesítményünket nézve emelt fővel távozhattunk!
A Bacsi Mihály vezette DKKA U18-as csapata 3 góllal rosszabb gólkülönbséggel maradt le a döntőről, de a bronzmeccset ők húzták be a tornán! Gratulálunk nekik! A betegeknek akik így is vállalták a játékot jobbulást kívánunk.
Bacsi Mihály vezetőedző így értékelte a tornán levő szereplést :
Kissé rossz előjelekkel indultunk Pécsre a fent nevezett emléktornára, mivel 3 játékosom belázasodott és lázcsillapítót beszedve játszottak a mérkőzéseken.
Az első mérkőzést a helyi Sportiskola csapatával játszottuk.A mérkőzésen kissé fáradtan lassú tempóban kézilabdáztunk. Ennek eredménye volt a szorosabb első félidő, aminek később kiderülve komoly ára volt. A második játékrészben felébredtünk és gyorsabb tempót diktálva magabiztos győzelmet arattunk.
A második mérkőzést a Kozármisleny II. csapatával játszottuk.A színvonalas mérkőzésen felváltva estek a gólok. Mindkét csapat védekezése kemény és jól működő volt. A találkozó nagy részében mi vezettünk 1-2 találattal. Sajnos a végjátékban több helyzetet hibáztunk elsiettük az emberelőnyös lehetőségeinket. Így igazságos döntetlen született.Mivel Kozármisleny 4 góllal, nagyobb különbséggel győzte le a Pécsi Sportiskolát, ők játszhattak az első helyért. Mi pedig a 3. helyért mérkőzhettünk A PTE-PEAC csapata ellen.A bronzmérkőzésen ment az adok-kapok harc, amiből többnyire mi kerültünk ki győztesen. Az első félidőben jelentős előnyre tettünk szert. A második félidőben érezhető volt a fáradság, ami szerintem a betegségből adódott. Pontatlanul fejeztük be a támadásainkat, az egy-egy párharcokat az utolsó 5-6 percben elveszítettük. Ennek köszönhetően szorosabb eredmény született, de a győzelmünk nem forgott veszélybe. Összességében elégedett vagyok a csapatom küzdeni tudásával, hozzáállásával. A kispad is együtt élt a játékkal biztatva társait. Nagyon hasznosnak találtam az egyébként jól megrendezett tornát. Láttam biztató jeleket és hiányosságokat is, amit mihamarabb szeretnénk kijavítani. Kapusaink ezen a tornán is kiemelkedően szerepeltek. A torna legjobb játékosa címet játékosunk Szűcs Zoé kapta,aki 19 gólt szerzett! Nagy Gratuláció!
Sok sikert és sérülésmentes felkészülést kívánunk mindenkinek és a hamarosan kezdődő bajnokságra!

