Győzelemmel zárta az évet az U16 II.-es csapat Mohácson.
A szünet előtti utolsó játékhéten három korosztályos csapatunk is pályára lépett, közülük elsőként az U16-os II. osztályban szereplő együttesünk lépett pályára múlt szerdán Mohácson. Panczák Petra tanítványai egy küzdelmes, fordulatokban gazdag mérkőzésen arattak magabiztos győzelmet.
A találkozó nehézkesen indult, mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, ugyanakkor a kapusok remek teljesítménye gondoskodott arról, hogy egyik csapat sem tudott korán ellépni. A 10. percben még 7–7-et mutatott az eredményjelző, ezt követően azonban a hazaiak négygólos előnyre tettek szert. Lányaink nem estek össze, fokozatosan visszakapaszkodtak, majd a félidő hajrájában előbb kiegyenlítettek, végül az előnyt is megszerezték, így egygólos vezetéssel vonulhattak szünetre.
A második játékrész elején a mohácsi együttes felzárkózott, és egészen a 48. percig kiélezett küzdelem zajlott a pályán. Ekkor azonban csapatunk újabb erőtartalékokat mozgósított: a mérkőzés utolsó tíz percében parádés játékot bemutatva fokozatosan növeltük előnyünket, és végül magabiztos, 40–31-es győzelmet arattunk.
A sikernek köszönhetően U16-os csapatunk a tabella második helyére lépett fel, méltó módon zárva a szünet előtti időszakot.
-Edzői értékelés:
- Nagyon sok technikai hibánk volt a mérkőzésen: rengeteg eladott labda, lépés és kihagyott ziccer nehezítette a játékunkat. Sajnos nem abban a tempóban és elszántsággal kezdtük el a meccset, ahogy azt előre megbeszéltük. Szerencsére az utolsó 15 percben több fontos védés érkezett, aminek köszönhetően sikerült átlendülni a nehézségeken, és gyors, dinamikus támadásokkal el tudtunk szakadni az ellenféltől.
Robog tovább a Martin Express
Az U18 II. osztályban szereplő, eddig veretlen együttesünk pénteken a BVSC-Zugló otthonába látogatott. A tabellán elfoglalt helyezések alapján papírforma mérkőzésre lehetett számítani, ám Szabó Martin tanítványai továbbra sem vesznek félvállról egyetlen ellenfelet sem: minden találkozóra ugyanolyan komolysággal és elszántsággal készülnek.
A mérkőzés elején sok hibával játszott csapatunk, nehezen állt össze a játék, ennek ellenére sikerült végig egy-két gólos előnyt tartani. A félidő közepéhez közeledve azonban megrázták magukat a lányok, és ahogy mondani szokás, „újraindult a gépezet”. Ettől a pillanattól kezdve fokozatosan növelték előnyüket, így a szünetre már magabiztos, 21–8-as vezetéssel vonulhattak.
A második játékrészben már nem maradt kérdés a mérkőzés kimenetelét illetően. Vezetőedzőnknek lehetősége nyílt különböző taktikai elemek gyakorlására is, miközben csapatunk tovább növelte előnyét. A találkozó végén 42–27-es győzelmet ünnepelhettünk a BVSC-Zugló otthonában.
Együttesünk ezzel továbbra is veretlenül menetel az U18 II. osztályban, és újabb magabiztos teljesítménnyel bizonyította, hogy a „Martin Express” megállíthatatlanul robog tovább.
-Edzői értékelés:
-Kicsit fejetlenül kezdtük a mérkőzést, hibát hibára halmoztunk az első 10percben. Utána szépen átvettük az irányítást, és nem volt kérdés a két pont sorsa. Nagyon hosszú volt ez a félév, sokat dolgoztunk úgy gondolom nagyon sokat is fejlődtünk. Szeretném megköszönni mindenkinek aki szurkolt nekünk, külön a szülőknek, és a vezetőknek akik megteremtették a lehetőséget ennek a jó szereplésnek. Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet mindenkinek!
Küzdelmes mérkőzés Esztergomban – szoros vereséget szenvedett U16 I. osztályos csapatunk.
U16 I. osztályú együttesünk szombaton Esztergomba látogatott bajnoki mérkőzésre. Lányaink az utóbbi időszakban folyamatosan javuló formát mutatnak, teljesítményük bizakodásra adott okot, ennek szellemében léptek pályára a találkozón is.
A mérkőzés elején azonban nem alakultak jól a dolgok: a hazai csapat gyorsan 4–1-es előnyre tett szert. Ezt követően játékosaink rendezték soraikat, és a félidő közepére fordítani tudtak. A találkozó ezen szakaszában azonban több vitatott szituáció is nehezítette a dolgunkat, a dupla kiállítások után pedig ismét az esztergomiak kerültek előnybe, akik öt gólos vezetéssel vonulhattak szünetre.
A második félidőben minden nehézség ellenére hatalmas küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot lányaink: a 40. percre ledolgozták hátrányukat, és ismét nyílttá tették a mérkőzést. Az utolsó húsz percben ugyan több technikai hiba csúszott a játékunkba, de csapatunk így is végig harcban maradt, és szoros csatára késztette a hazai együttest.
A mérkőzés végül 27–24-es esztergomi győzelemmel zárult, de a mutatott játék és a hozzáállás alapján csapatunk teljesítménye mindenképpen dicséretet érdemel.
-Edzői értékelés:
-Nem szoktam ilyet kijelenteni , de sajnos az első perctől kezdve érezhető volt a hazai csapat előnye. Többször állt a mérkőzés mert voltak olyan szituációk és játékvezetői ítéletek , amik finoman fogalmazva elég érdekesek voltak! Úgy gondolom akár mit is csináltak volna a játékosaim , akkor se tudtunk volna nyerni. Örültem volna ha győzelemmel zárjuk az év végét. Megérdemeltük volna , mert sokat készültünk ! Büszke vagyok a csapatomra ! Dolgozunk tovább!


