Három csapatunk is pályára lépett az Üstökös Kupán

facebook megosztás

Az idei évben is megrendezésre került az immár hosszú évek óta hagyományos Üstökös Kupa.

Egyesületünk több fronton is megméreti magát a két napos tornán.

Az U14-es csapatunk Törő Szabolcs vezetőedzővel két mérkőzést játszott, egy győzelem és egy vereséggel a 9-12.helyért lépnek pályára vasárnap.

Rövid értékelés :

-Két mérkőzést játszottunk, a két mérkőzés felemásra sikerült! Míg a délelőtti meccsen a játékosok nagy része ágyban maradt , addig a délutáni meccsünkkel elégedettek lehetünk, részben! Holnap folytatjuk, de rengeteg dologban kell fejlődnünk mint egyéni, mint csapat szinten!

A nagyobb korosztályban mindkét u16-os együttesünk részt vett a tornán.

Egejuru-Kovács Adrienn tanítványai három mérkőzést játszottak, elsőként egymás ellen második csapatunkkal, melyet magabiztosan nyertek, majd a Tarján SE ellen egy gólos vereség, míg a ÓKSI Se ellen szintén nagyarányú 7-25-ös győzelmet értek el, így a torna 2. helyén végeztek.

Vezetőedzőnk rövid értékelése :

-Számunkra nagyon hasznos volt ez a torna, csapatom fegyelmezetten és magabiztosan játszott . Rendkívül büszke vagyok Rájuk !

Második csapatunkat Panczák Petra irányította, akik szintén három mérkőzést játszottak. Az első egymás elleni találkozón megilletődve léptek pályára, ez sajnos meg is mutatkozott a pályán,de a következő mérkőzésre össze szedték magukat, és az ÓKSI SE ellen győztek három góllal 18-15-re. A délutáni mérkőzésre maradt, hogy hányadik helyen végzünk, de a Tarján SE együttese picivel jobbnak bizonyult, így 3. helyen végeztünk a tornán!

Petra így értékelte a tornán látottakat:

-A játékosok az első mérkőzésen láthatóan megilletődötten léptek pályára, az izgalom pedig rányomta bélyegét a teljesítményükre. Emiatt a megszokott technikai és taktikai tudásuk ezúttal nem tudott teljes mértékben érvényesülni. Ennek ellenére dicséret illeti a csapatot, hiszen minden mérkőzésen képesek voltak felvenni a küzdelmet erősebb ellenfelekkel szemben is. Jól látható, hogy a lányokban megvan a kitartás és a fejlődési szándék. A továbbiakban azon dolgozunk, hogy az izgalomból fakadó technikai hibákat mentálisan is kezelni tudják, és magabiztosabban megmutathassák valódi tudásukat a pályán.



Az U16-os tornán első számú csapatunk kapusát választották a legjobbnak! Gratulálnuk Sinka-Korsós Dottinak!

kapus

 

Minden jog fenntartva! © DKKA SE | design: LAZARDESIGN I dev & hosting: QUALITYWEB